Szombaton először tettem át a lábam egy elfekvő küszöbén. Régi, szürke kórterem, elnyűtte az idő vasfoga a benne lévő tárgyakat és embereket egyaránt. De talán soha nem jártam még ilyen őszinte helyen korábban, ami tisztábbá tett mindent, csak másik értelemben. Itt nincsen megjátszás. Az összeaszott arcú nénik magzatpózban összegömbölyödve fekszenek a hófehér ágyakban. Sokat alszanak. Ki vannak szolgáltatva életerős nők folyamatos gondozásának, akik segítenek etetni, itatni, és mosdatni. Megannyi hasonlóság az élet két peremén.